Nem vers, de hangulat

Én pedig, aki nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem hogy azt betöltsem, azt mondom nektek: igaz, a művészethez való erőt abból a földből kaptad, amelyik kidobott magából - de a művészet nem az erő, hanem a mű, amit az erő létrehoz. A nemzeti elem eszköz lehet csak - a mű mindig abszolút valami és aki igazibb, jobb erőkkel indul, legföljebb több esélye lehet, hogy megközelíti ezt az abszolutumot, mert nem azért adta neked a fekete föld a te szemed, hogy visszaforgatva lesüsd a földre, hanem hogy a kék és tiszta eget nézd vele, aminek nincsen határa, mint az országoknak. Örülj az erőknek, amiket útravalóul adott fajtád - de ne felejtsd el, hogy mire adta; a nemzeti földből felszívott nedveket nem muszáj okvetlenül piros-fehér-zöld pántlika alakjában kihúzni a szájadon, két perc múlva, mint a csepűrágó teszi. Más útja van az erőknek - és egyet soha nem szabadna művésznek elfelejtenie: hogy szemedet, szádat és orrod szülődtől örökölted, de van valami, amit nem örököltél senkitől - ezt a valamit, ezt a mindent, amit így mondasz: én. A világ, művésznek, akkor kezdődött, mikor ő született, ez a szó - nincs apja, nincs anyja, nincsen fajtája és nemzetisége. A többit bízd a természetre, majd elvégzi helyetted - keressd emberben az embert, művészetben pedig a művészetet - s annak megállapítását, hogy magyarul, magyarán kerested, bízd te csak rám s az utókorra - te akár ne is tudj róla. Ha szónok vagy s állasz a dobogón: adjon neked lelket és erőt a gondolat, amit közölni akarsz - s hogy kezed lendülete hogy segített közben s hangod ereje és szemed tüze milyen volt, míg beszéltél, mennyire benne volt a fajtád, a fajta összegyűjtött energiája - arról te ne tudj. Mert ha tudsz róla s akarsz tudni róla: bizony mondom neked, elvész a gondolat s marad a puszta gesztus, üres hang, hazug frázis. Éppen ezért, úgy tűnik nekem az olyan művész, aki dicsekszik vele, hogy ő alkotás közben sohase felejti el magyar mivoltát - mint az együgyű és ostoba ember, aki tenyerére ülve akarja megmérni magát súlyos-e - vagy mint a hazug és szemérmetlen, aki azt mondja: most alszom, nem hallom, mit beszélsz. Ti nem akarjátok elfelejteni, hogy magyarok vagytok - és mégis azt hazudjátok, hogy az Abszolút Szépet és Abszolút Igazat keresitek, az Eszmét, amiért meg lehet halni? Én meg szeretném elfelejteni tökéletlen szememet, amivel látom, tökéletlen fülemet, amivel hallom a szépet - és szeretném elfelejteni a szájamat és a szavakat, e tökéletleneket, amikkel dadogva és erőlködve leírni próbálom nektek azt, aminek nincsen fajtája, nincsen nemzetisége, amit úgy hívnak, hogy ember.

Karinthy Frigyes