Óráját fölhúzom este – társnak.
Szívdobogását hajnalig
hallhassam, mint annak a másnak,
aki már nem velem lakik,
ki szuszogását másnak adta,
fényei, ébredései
– mintha nem is kelne a nap ma –
nem nekem kezdenek fényleni.
Verítékzik vaséjt a reggel,
vasporizzadtság kiveri,
vakog az asszonyidőember,
s belőlem hullanak percei.
Estéll, esőz bennem a nemrég,
mesél, de szuszog, mostoha.
Úgy alszom el, mintha nem lennék.
S nem ébresztene csak – soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése