Tóth Krisztina: Vasgolyó

Álmomban abban a házban jártam,
ahol ébren nem is laktam soha,
mégis, vakon odatalált az elme
a sötétségen át a kapujához.

Harmincöt évnyi távolságból
megsejtettem, hogy te is ott laksz,
egy ajtó mögött üldögélve várod,
hogy felérjek az emlékezetedig.

Gyerek volt még a testem, így hiába
vágytam rád felnőtt szerelemmel,
később aztán az idő folyosóin
járva örökké elkerültük egymást.

Mindig jó volt beszélgetni azokkal,
akikről tudtam, hogy ismernek téged,
mintha csak találomra teletömnék
fényképekkel egy üres postaládát.

Aztán egy nap a zúgó forgalomban
szembejöttél, félig már öregember,
és perceken át csak a szádat néztem
a fülsüketítő utcazajban.

Valamit mondtál, hogy már unokád van,
nem is figyeltem, félrevert a szívem,
nagy, lengő vasgolyó a levegőben,
nézd, mondtam, éppen bontják azt a házat.

Takács Zsuzsa: Búcsúzni jöttem, mondom

Búcsúzni jöttem, mondom. Háttal ül nekem
a hosszú asztalnál, népes társaságban.
Megfordul kicsit, magához húz, vállához

ér a mellem. A csökkenő távolság, a növekvő
súly, a vér gyors áramlása, a minden
tagomat elöntő meleg, az önfelejtés,

a visszatartott lélegzettől kitáguló
erek lüktetése, a megpihenni-vágyás
bármilyen vízszintes helyen. A konkrét,

nyers mozdulatok ígéretébe beleszédülök.
Én attól félek, hogy van feltámadás, a szeretők
újra élnek, és ott folytatják, ahol abbahagyták.

Jászberényi Sándor: Megszokja az ember hogy nem szeretik

Megszokja az ember, hogy nem szeretik.

Magát nem érzi többé csontja törtnek.

Elhallgat, magára húzva azt a csöndet,

mit hirtelenjében épp megtalált.

Nem játszik benne száz privát halál,

árnyéka sem ugrik épp az égig,

s bár a sokkhatástól mindkét szem bevérzik,

megdöbbentő, de nem is fáj nagyon.

Csak felvillan, mint az elromlott neon,

míg likőrboltok előtt piszkos eső esik.

Megszokja az ember, hogy nem szeretik.

Megszokja az ember, hogy nem szeretik.

A város fényei egy percre kihunynak.

A holdat nézi, a ronda, barna holdat,

s megérti azt, hogy úgy pótolható,

mint egy elveszített régi kulcscsomó,

Hogy érdek van csupán, csak érdek,

és át nem gondolt gyors szeretkezések,

hogy fogamzás és fogadkozás nem ér,

és nem számít a sűrű barna vér.

Az ablakon kilép a lélek,

beszédnek nincs sok helye itt. –

Megszokja az ember hogy nem szeretik.

Megszokja az ember, hogy nem szeretik.

Nem érzi többé, hogy rajta gyorsvonat haladt át,

bár másképpen szívja a cigarettát,

és másmilyenek lesznek számára az utcák,

a bárok füstje, bent a lusta kurvák.

Megtanulja: semmi sincsen ingyen,

hogy pénz beszél és közben nincsen isten.

Elnémítja a szép tapasztalat,

hogy bármi is történik életben marad,

de nem álmodik ha lehunyja szemeit.

Megszokja az ember hogy nem szeretik.

Dylan Thomas: Halálom ez, habár már sok halált

Halálom ez, habár már sok halált
haltam én és támadtam fel megint
beforratlan sebbel, széttörött szívvel.
Halál lenne újra merítenem
lelkem s vérem egy másik lénybe,
ki maga is sebzett lett, míg viaskodott,
megöletett és feltámadott törött szívvel
már századik halálra készen;
a pusztulásra, sebre készen, miként egy bolond.

Halál: merülni, vagy ellenszegülni –

halál így is, ugy is.

Hát hadd szeressek és az öreg tetemem

hadd heverjen a többi csontvázam között

a törött égre meredvén.

Jónás Tamás: Hullámtörés

Megmondani a holnapokat,

ahogyan elárulni egy testvért,

jólesik, mint minden bűn

annak, aki már megtért,

és félelmetes, mint sok öröm,

ami még tart, de tudsz már róla,

és nem tudsz dönteni, mire figyelj,

ami van vagy a fecsegő szóra,

nyitott inged, a lenge jelen,

mint megijedt madár, verdes,

jövővel, múlttal: szárnyaival,

hogy valami nem volt, nem lesz,

lemondod végül önmagadat,

hiszen lemondtál minden másról,

beszakadt térkép a történelem,

s te lehetnél rajta bárhol.

Kurdi Imre: Előbb még

Előbb még úgyis összenő,

aminek össze kell nőni.

Hogy majd, ha újra szétszakad,

legyen min meglepődni.

Habár addig még sok lefoly-

hat vízből, miegyébből,

lesz, akinek még vér fakad

nemcsak az ujjbegyéből.

Másrészt talán pont úgy a jó,

ha körbe-körbe járhat.

A nincs, ha van, a van, ha nincs -

mindig lesz új ajánlat.

Orbán Ottó: Vojtina recepcióesztétikája, részlet

az énköltészet kiment a divatból 

és a tavalyi toposzok oda kerülnek ahová valók 

a kukába a rohadó salátalevelek közé 

különben is költőnek kuss ha komoly dolgokról van szó 

az irodalom egyetemes jelenség tehát az egyetem felségterülete 

és ez nagyon is jól van így 

nincs szebb mint a bíbor alkonyatban hazafelé tartó tanszemélyzet 

a lenyugvó nap sugarában 

meg-megcsillan ércsisakjuk és kengyelvasuk 

kezükben kétélű kard az átértékelés 

senki sem műveli náluk magasabb szinten az elméletet 

márpedig az elméleten múlik minden 

elmélet nélkül a vers csak a bolygó hollandi hajója 

jól is néznénk ki trendek és tőzsdeindex nélkül 

ha nem tudnánk hogy a mai napon 

hány pontot emelkedett kosztolányi hányat esett babits 

a multikulturális játszótéren mindeközben 

a csengő hangú tanszékek kánonban énekelnek 

és kemény profi teniszt játszanak 

most én adogatok és te fogadod 

majd fordulunk 

és te adogatsz és én fogadom 

megfelelünk a korszak elvárásainak 

reflektálunk egymás textusára 

ami mindkettőnknek előnyös 

köztudott hogy 

a reflektálatlan textus nem üdvözül 

a reflektált viszont igen