Szabó T. Anna: Pók

Egy rossz szándékú megmentő lehetnék, 

akár a Sátán, 

ha elengedném ezt a pókot itt, 

ha elnézném a viselt dolgait, 

nem lenne bennem se harag, se undor, 

se félsz a láttán.

Nagy vagyok, meglát, megáll félúton, 

se vissza, se odább, 

ő fél, s bennem már ott a szánalom, 

kidobom, gondolom, az ablakon, 

ne itt éljen tovább.

Papírzsebkendővel ragadom meg – 

három réteg, hogy meg ne csípjen.

Közben a pók takonnyá mállik, 

ráng még, rossz útja lesz, 

míg eljut a halálig –
egy jó szándékú pusztító vagyok,
akár az Isten.