A negyvenes évek hazai kertész-értelmiségije
biztosra vette, hogy a jövő kulcsa a fajtanemesítés;
kicsire nem nézett – a gomolygó emberfüstbe…
Nincs meddőbb lény a semlegesnemű lángelménél,
aki izzó hangzatokkal kürtöl egybe egy kereszteshadat,
majd hátat fordít és elemez: mennyi vér…
A költészetben épp a „költői” a legkevésbé fontos –
egy mészáros valóságérzéke kell ahhoz és isten szeme,
hogy helyesen mérjük ki életünk arányait
az önpusztítás és az önmentés között.
Mennyei gáz és földi madzag, kiabálja a léggömbárus;
élni annyi, mint pórázra kötve szállni:
gyúlékony hártyába kötve egy fuvatnyi végtelen,
és körben az izzó csikkek, a kor kérdései.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése