Várok Önre, mert érzem, hogy erre vár.
Ismerősen szól szeme:
sötét ablakból a zene-
valahol már találkoztunk, nemdebár?
Valahol már találkoztunk, azt hiszem.
Olyan visszanéznem Önre,
mintha újra tavasz jönne,
szétfutna a karikázó sárvizen.
Hova vezet a fel is út, le is út?
Sír a ponyva, szél csapkodja,
mi lett volna mégis, hogyha,
mi lesz, hogyha körbeérve visszafut?
Ez ponyva, sárga ponyva, könnyezik.
Annyit vártam, jött az este,
csupa csöpp az éjnek leple,
ahogyan az utak vizét fölverik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése