Veszíts el engem, Uram, hogy ne halljam,
amint az elmerült évek csendesen kifosztanak,
hadd változzék át a fájdalom nyílt mozdulattá:
rövid kanyar vár még reám,
mely előre visz élni.
Tégy olyanná, mint a szél, mely vígan szeli át a levegőt,
vagy olyanná, mint az árpaszem, vagy mint a lepra,
mely a teljes kibontakozásban nyilatkozik meg.
És legyen könnyű nekem szeretni téged
a fűben, mely belenő az ég fényeibe,
vagy a sebben, mely átlyukasztja a húst.
Megkísérlem az életet:
mindenki lehántja magáról a kérget, és habozik
a keresésben.
Újra elhagysz engem: egyedül vagyok
az árnyak közt, miket kiterít a homály -
szűk rés se nyílik, melyen át édesdeden
kibugyogjon a vér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése