Oly kedves voltál, mint egy régi dal,
és elhangzottál és utána csend.
A múlt idő, a két té betakar
jobban, mint ezer göröngy odalenn.
Fényképed nézem, hozzá zümmögök.
Ez volt a dal? Nem. Így hangzott talán?
Ritmusát verik tompa, bús rögök,
mik megkoppantak koporsód falán.
A csend maradt utánad egyedül.
A fényképed nem kottázza a dalt.
Még szivárványán Isten hegedül,
a könny, mint apró ibolya, kihajt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése