2016. szeptember 4., vasárnap

Jónás Tamás: Hullámtörés


Megmondani a holnapokat,
ahogyan elárulni egy testvért,
jólesik, mint minden bűn
annak, aki már megtért,
és félelmetes, mint sok öröm,
ami még tart, de tudsz már róla,
és nem tudsz dönteni, mire figyelj,
ami van vagy a fecsegő szóra,
nyitott inged, a lenge jelen,
mint megijedt madár, verdes,
jövővel, múlttal: szárnyaival,
hogy valami nem volt, nem lesz,
lemondod végül önmagadat,
hiszen lemondtál minden másról,
beszakadt térkép a történelem,
s te lehetnél rajta bárhol.

2016. július 7., csütörtök

Kurdi Imre: Előbb még

Előbb még úgyis összenő,
aminek össze kell nőni.
Hogy majd, ha újra szétszakad,
legyen min meglepődni.

Habár addig még sok lefoly-
hat vízből, miegyébből,
lesz, akinek még vér fakad
nemcsak az ujjbegyéből.

Másrészt talán pont úgy a jó,
ha körbe-körbe járhat.
A nincs, ha van, a van, ha nincs -
mindig lesz új ajánlat.

2015. január 27., kedd

Orbán Ottó: Vojtina recepcióesztétikája, részlet


az énköltészet kiment a divatból 
és a tavalyi toposzok oda kerülnek ahová valók 
a kukába a rohadó salátalevelek közé 
különben is költőnek kuss ha komoly dolgokról van szó 
az irodalom egyetemes jelenség tehát az egyetem felségterülete 
és ez nagyon is jól van így 
nincs szebb mint a bíbor alkonyatban hazafelé tartó tanszemélyzet 
a lenyugvó nap sugarában 
meg-megcsillan ércsisakjuk és kengyelvasuk 
kezükben kétélű kard az átértékelés 
senki sem műveli náluk magasabb szinten az elméletet 
márpedig az elméleten múlik minden 
elmélet nélkül a vers csak a bolygó hollandi hajója 
jól is néznénk ki trendek és tőzsdeindex nélkül 
ha nem tudnánk hogy a mai napon 
hány pontot emelkedett kosztolányi hányat esett babits 
a multikulturális játszótéren mindeközben 
a csengő hangú tanszékek kánonban énekelnek 
és kemény profi teniszt játszanak 
most én adogatok és te fogadod 
majd fordulunk 
és te adogatsz és én fogadom 
megfelelünk a korszak elvárásainak 
reflektálunk egymás textusára 
ami mindkettőnknek előnyös 
köztudott hogy 
a reflektálatlan textus nem üdvözül 
a reflektált viszont igen

2014. december 26., péntek

Tóth Krisztina: Delta


Ha negyvenéves elmúltál, a tested
egyszercsak elkezd magáról beszélni,
és minden rejtett minta, mit az évek
az emlékezetedre tetováltak,
átüt a bőrön. Mint mikor a függöny
rajzát a fény a padlóra vetíti.
Figyeled lassan az erek vonulását,
hogy bontakozik ki testedből egy másik,
leendő felszín. Fekszel nyitott szemekkel,
és eszedbe jut egy semmiség. Hogy álltál
a gyerekkel egy múzeumi tárló
előtt, és néztétek, az ellapított homokra
hogyan csöpög a lassú víz egy csőből.
Látod-, mondtad, szétbomlik sok kis ágra.
És azt kérdezte: jó, de hol a tenger?

2014. december 24., szerda

Borbély Szilárd: Én Istenem' altass el engem


Én istenem' altass el engem,

felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed ‘csukd be’ kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress ‘kérlek’ sehol engem,
tegyél úgy, mintha nem vagyok,
a két szemedet hunyd be szépen,
barátod voltam, jól tudod, csak
arra gondolj, amíg elalszol,
hogy bújócskázhattál velem,
a számokat, míg elszámoltad,
'elbújtál' 'most már megyek
'ha mögötted állnék, ne ijessz meg,
az ujjaid közt, amíg nem lestél,
eltűntem végleg előled ‘jöhetsz’
valaki mondta ‘ne nézz hátra’
tégy kérlek úgy, hogy elfelejtesz,
a játékaim dobozba gyűjtöd,
a vinyettára nem írsz semmit,
és a spájzban valahol eldugod
,a padlásra viszed, és ott felejted,
zöld üvegek, kicsorbult porcelánok,
 tört szárnyú angyalok közt,
ahol egér jár, és gyerekek
kutatnak néha, kincsre vágyva,
és kincs nekik a sok kacat,
 'de csúnya bácsi volt' 'gonosz'
így szól az egyik ‘az orra ronda’
és ‘olyan, mint egy csúnya holló’
'a szája penge' a 'szeme tüske'
'nem mond semmit' én istenem,
mondd nekem, hogy ‘sohasem’
a szemeidet hunyd le, kérlek,
'csak álmodtam' 'de furcsa álom'
'hányat kell aludni' még,
míg elhalad, az ablakon benéz
egy férfiarc, egy gyerekkéz
becsengetett, és elszaladt,
az üvegen egy párafolt maradt,
egy ujjnyom ‘töröld le’ addig
még hányat kell aludni ‘mondd’.

Petri György: Hogy jövök ahhoz, hogy idejöjjek


Nem a halottak élén, csak a hátuk megett
álldogálok tanácstalan, úttalan úton lépdelek,
félve, óvatosan, mint nagybátyám, húszévesen a húsvéti sárban,
amikor a magyar csendőrök kísérték a halálba,
az akasztófához, és azt mondták kedélyesen nagyanyámnak:
Na, gyüjjék jóasszony, még búcsút mondhat a fiának.
Öreganyám elájult. Gellért gondosan kerülgette a pocsolyákat:
rángatózó lábára a korszak mocska nem száradt.
Szerbzsidómagyar kommunista bácsikám a lakkcipőt
fontosnak tartotta, fontosabbnak mindennél és mindenekelőtt.
Ha elindulok Szabadkán az Ulica Gellert Perlován, 
megtántorodok: hogy jövök ahhoz, hogy idejöjjek?
Hol van az én vanásom, ahhoz képest, ahogy ő volt?
Bizony, élőbb lehet az elevennél a megholt.
Bizony, a mi becsületünkért halt meg Nagy Imre,
ezért méltó neve egy halálosan komoly játszi rímre.
Ebben az országban most tisztesség-fogyta van,
gyűlölség, gyávaság, pimasz kéz-kezet mos,
segg segget nyal, és vérengzeni kezd a nyúl,
és élőhúsra kap rá a pocok is. Vadak vagyunk megint,
s vadásznának reánk. Ne legyen így.
Gondoljatok utolsó fényképére: a csontsovány
férfira, aki két fegyőr között is az utolsó szó jogán
nemhogy kegyelmet nem kért, kétségbe vonta
a bíróság illetékességét, a történelemhez, a munkásmozgalomhoz
apellált, vállalta helyettünk, méltatlan élet helyett
a szerény, emberhez méltó, tisztes halált.

2014. szeptember 10., szerda

Szabó T. Anna: A változás


Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen, 
keresel mást, ahol majd boldog lehetsz. 
De csak veszíthetsz mindenképpen: 
a múltadról a változás lemetsz.

Hiába viszel el mindent magaddal: 
Könyvet, törölközőt, edényeket – 
itt marad majd a konyha és az udvar, 
a házban hagyod majd a lényeget.

A homokozót, a garázst, a macskát, 
a fal sárgáját napnyugta előtt, 
a kopott, poros udvarban a hat fát, 
az ólmos, mégis édes levegőt.

Vidd el levágott muskátli-palántád, 
keress neki egy napos ablakot. 
Ha itt hagyod a virágzó akácfát, 
keress helyette másik fát, hatot.

Ha nem változtatsz, más fog majd helyetted 
dönteni minden változás felől. 
Új alapjaid, rajta hát, te vesd meg, 
mielőtt régi házad összedől.