Pallag Zoltán: Annyi minden

Egy rakás könyvem ott maradt tenálad,

s az odaút, nos, az is elveszett.

Leltárt készítek, mi maradt utánad:

hézag a polcon Maupassant felett.

Mert mindennek van helye: neked, nekem.

Mert annyi minden múlik a könyveken.

Mert a könyveken annyi minden múlik:

egy szerelem, az utolsó randi,

múlik Velence, és Trieszt is múlik,

hol csak egy napot voltunk nyaralni.

Mert könyvekből olvastam, nem belőled,

vagyok hetven kilométerre tőled.

Üres, üres, üres elhordott szobám.

Ami fontos, rég nálad van minden:

regényes életünk, a Száz év magány,

vagy hetven kilométerre innen.

Egy nagy rakás könyv. Negyedik emelet.

Szokom a múlt időt. Alszom, felkelek.

Faludy György: A huszonkettedik szonett

Valómnál jobbnak, nemesebbnek 

játszom előtted magamat. 

Attól vagyok jobb, mert szeretlek, 

s mert felemellek, magasabb.

Az önzés is önzetlenség lesz 

köztünk. De hogyan válhatok 

olyanná, amilyennek képzelsz? 

Szerelmed cél s nem állapot.

Vibráló partok szélén járok 

veled s lesem zárt ajkadat. 

Ingem nyílásában virágot

viselek s kést az ing alatt 

és éjjel egy-egy részt kivágok 

magamból, hogy megtartsalak.

Tóth Krisztina: Halkuló futam

Sohasem láttam a tárgyaidat. 

Reggeli inged a széken. 

Sohasem láttam a bútoraid 

körvonalát a sötétben. 

Lépni se, dőlni se hozzád, 

lépcső nélküli korlát.

Jónás Tamás: Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem 

nem áll az idő csak minden héten 

meg-megpihen úgy öt-hat napra 

hogy magamra hagyjon és ne magadra 

várlak csak várlak a terek unnak 

nyitva a szemem bár minden szunnyad 

nézlek és várlak és nem beszélek 

nem adlak ki a pletykás reménynek 

várlak és várlak és nem kérdezlek 

mikor kellene már megérkezned 

mikor indultál és nem mert fájna 

felém indultál vagy más irányba 

várlak csak várlak már neved sincsen 

hagyom a koldust hogy megérintsen 

hagyom a szagát hogy belémszálljon 

nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon 

várlak csak várlak még hit sem kell ehhez 

kitartásom is sikert feltételez 

várlak és nem tudom mihez kezdek 

ha megszépül arcom a tenyerednek

Jónás Tamás: Szógyász

Kifejezetten pénzbe kerül itt minden. 

Csak én maradtam ingyen. 

A postaláda csapda, nyüszítenek a szórólapok. 

Ők is ingyen vannak. Én is ingyen vagyok. 

Szóval: én és a szórólapok.

Engem kifejezetten ki lehet használni. 

Levethető vagyok, mint a szandál, mi 

nt a test az erkélyről. 

Március óta lemondtam a testkéjről. 

Szóval: március óta az erkélyről.

Kifejezetten befejezetlen akarom hagyni ezt a költeményt. 

De kerekedik, mint has, ha felcsinálták a hölgyeményt. 

Jó lenne kitenni szűrét a hiánynak. 

De hiányodnak semmi, semmi nem árthat. 

Szóval: semmi a hiánynak.

Iránynak ennyi.

Falcsik Mari: Keresetlenül

most ilyen korszak van ez már a harctér 

nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél 

most már kisírom semmi nem riaszt el 

hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel 

a Föld is lakható hely lett miattad 

épp csak nem veled - te aztán megadtad 

ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem 

nem tudom: erőm szivárog belőlem 

de oly rég tartom ezt a mérlegformát 

kezemmel egybeforrt az égő korlát 

így te csak nyugodtan értékeld másképp 

nem estem még le s nem húzódtam hátrébb 

bár mint az öngyilkos cseléd a gangról 

hozzád ki mernék lépni önmagamból 

Károlyi Amy: Pályaudvar

Álmomban anyám elvesztettem, 

akár egy gombot, gombostűt, ékszert. 

Pályaudvar, vonatok, sínek. 

Elindulások, érkezések.

A tolongásban kezemből tépték. 

Most karok és lábak közt kering. 

Félelemtől, erőlködéstől 

verejtékes hátán az ing.

Akár egy tökmagot, hol keressem – 

most –, most egy cipő rája lép. 

Meg nem bocsátom a kezemnek, 

hogy elengedte a kezét.